Laszlo Alexandru

 

MAGYARORSZÁGI BENYOMÁSOK



“Rettenetesen érzek és borzalmasat látok.”

(I.L. Caragiale)


            Eleve, már kedvtelen voltam a fáradtságtól. A nyár észrevétlenül elmúlt. Kimerülésig dolgoztam, a szünidő pedig túl korán végződött be. A kétnapos budapesti látogatás jó megoldásnak tűnt a kellemetlen hangulat elűzésére. Főleg azért is, mert a román közhangulat már túlterhelt volt a sok riasztó gazdasági hírek, a csökkenő fizetések, a munkanélküliség rémképével, vagy a média és a politikusok által gyártott botrányokkal. Mindezeket hátrahagyva, vágytam egy kis kikapcsolódásra.

            Az időjárás szépnek mutatkozott, az autó száguldott az aszfaltozott úttesten. A határátkelés után a rádió hangszóróiban belopóztak a helyi adók műsorai. Itt az alkalom megismerkedni a helyzettel. A hírekből megtudjuk, hogy éppen letartoztattak egy csoportot mely az utóbbi hónapok folyamán, az éj leple alatt támadott és gyújtogatott különböző roma településeket. Ezekben a támadásokban 6 ember halt meg, egy 13 éves sebesült kislány pedig a rendőrség szigorú védelme alatt áll. A csoportot egy testvérpár vezette, egyikük önkéntes katona volt Boszniában is, a másik pedig rendőr. A rendőrség különleges egységei egy egész arzenált találtak náluk, mely a fegyverek mellett térképeket is tartalmazott, a leendő célpontokról. A bizonyítékok ellenére a négy előállított közül hármuk, az előzetes őrizetbe vétel jogosságát vitatta. Ha a felsőbb fokú bíróság nem hagyta volna jóvá az előállítást, a gyanúsítottakat szabadlábra helyezik.

            Kisebb vásárlások végett, egy helyi bevásárló központnál álltunk meg. A bejáratnál meglepett egy helyi fiatalokból álló csoport kinézete. Fejük borotvált, szájukban és orrukban gyűrűk fityegnek és koszos, foltozott farmert hordtak. Habár érdektelenül haladtunk el mellettük, egy ideig követtek gyűlölettel teli, megvető tekintetükkel. Estére azonban szerencsésen megérkeztünk a rendeltetési célunkhoz, egy békés, zöld övezettel teli negyedben. Kicsomagoltunk, az autót pedig az ablak előtt, egy utcai lámpa alatt parkoltuk le.

            Másnap reggel sétálni készültünk Magyarország fővárosában. Induláskor leköpve találtuk az autó jobboldali ablakát. Elsőre egy alsóbb rendű elszámolásra gondoltunk, mint nálunk a Monostori negyedben ahol kellemetlen meglepetések érhetnek, ha elfoglalod másnak a helyét. De a mi esetünkben a parkolóban még voltak szabad helyek. Vajon kit zavarhattunk?

            Budapest másik peremére, egy kellemes turisztikai helységben mentünk meglátogatni rokonainkat. Itt tudtuk meg, hogy az előző nap a rendőrség és a különleges alakulatok lezárták az egész negyedet, a Magyar Gárda rendezvénye felügyelete céljából. Az ismert szélső jobboldali szervezetről volt szó, melyet nemrég a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla törvényen kívülinek nyilvánított. Ennek ellenére, pár ezer fekete egyenruhába és fekete csizmában öltözött egyén, nemzeti színeket hordva a mellükön, szemükben a már látott fanatizmussal zászlókat lengettek és ideges beszédeket ugattak. Mindenkinek ígérgették “a magyarság fizikai, lelki és szellemi védelmét”. Fiatal rajongóik masíroztak és heves csatlakozási esküket tettek. A tévékamerák izgatottan követték. A jelenlevő rendőrök, akik azért érkeztek, hogy szétoszlassák egy tiltott politikai szervezet nem engedélyezett gyülekezetét, zavarodott magyarázkodásra szorítkoztak, mivel a gyülekezet egy magánterületen zajlott, amire az ő hatókörük nem terjedt ki.

            Este megtekintjük egyik fővárosi televízió beszélgető műsorát. Egy nyugdíjazott, volt alkotmánybírósági bíró és egy fiatal alkotmányjogi szakember erélyesen, egyhangúan kárhoztatja a rendőrségi alakulatok jogtalan magatartását, melyek egyébként ijedt tekintettekkel figyelték távolról a szélsőséges gyülekezetet. A műsorvezető újságíró pedig a politikusokat otrombán csúfolja, mert komoly rendőri alakulatokat mozgósítottak egy törvénytelen megnyilvánulás ellen, a hatóságok tekintélyét aláásták és az állam pénzét indokolatlanul pazarolták.

            Úgy döntöttünk, hogy másnap hazautazunk. Ki is vittük a bőröndjeinket, de amikor kinyitottam a csomagtartót észrevettem, hogy a korábbi bevásárlásokon túl, még a pótkerekem is hiányzik. Az autót feltörték. Avval a gondolattal vigasztalódom, hogy otthon vásárolok egy másik pótkereket és próbálom beindítani a motort. Észlelem, hogy a kormány alatt a tolvajok egy ökölnyi lyukat fúrtak, kihúzták az indító rendszert és rákapcsoltak egy laptopot, amivel próbálták beindítani a motort. Szerencsére, a biztonsági rendszer közbelépett ellehetetlenítve az autó ellopását.

            Vasárnap reggel van. A rendőrség nehézkesen jön ki a helyszínre. A bűnügyi labor még nehézkesebben mozog. A hivatalos papírok kitöltése egy fél napot vesz igénybe. Végül találunk egy autójavítót mely külön díjért kijön, hogy megállapítsa: valóban nincs mit tenni, az autót be kell szállítani egy akkreditált szervizbe. A hétfői nap folyamán megtudom a szakemberektől, hogy nincs javítási lehetőség. A tönkretett alkatrészeket újakkal kell kicserélni, melyeket a németországi gyár egyéni alapon gyárt le és egy hét alatt küld el.

            Egy autóbusszal hagyom el Magyarországot. Alig várom, hogy egy kis friss levegőhöz jussak, hogy lelkesen találkozzam újra a gazdasági válsággal, a csökkenő fizetésekkel, a munkanélküliség rémképével, no meg a Romániai média és politikusok által gyártott botrányokkal.

(2009. augusztus)